és 2010-re Magyarországon piacvezető lett, a nemzetközi energiaital piacon pedig meghatározó szereplővé nőtte ki magát. 2013-ban már négy kontinensen, több mint 30 országban érhető el. A HELL Energy önálló irodákkal rendelkezik Magyarország és Románia mellett, Oroszországban, Cipruson és Brazíliában is.
Története:
A HELL Energy alig több mint két évtizedes múltra visszatekintő és dinamikusan fejlődő energiaital piac szereplője, a világ egyik fejlődő FMCG márkája.
A nemzetközi expanzió első lépései között a márka képviseltette magát Európa legnagyobb élelmiszeripari kiállításain, így Kölnben az Anuga-n, Párizsban a SIAL-on és a moszkvai World Food kiállításon is. Utóbbin 2008-ban a „Legjobb új piacra lépő” cégnek járó díjat, illetve a „Legjobb energiaital” díjat is elnyerte.
A fogyasztói igények kielégítése érdekében 2010-ben jelentős beruházásba fogott, a korábban bértöltéssel megvalósuló gyártását Magyarországra hozta. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón megépült modern palackozó üzeme, amely a cég összes dobozos kiszerelését képes gyártani. Az üzem kapacitása - 1 000 000 doboz/nap - lehetővé teszi, hogy hazai és export piacait saját szikszói gyárából lássa el. Az éves szinten 300 millió fémdoboz palackozására képes töltősorral a vállalat bértöltést is végez.
Ötös.
VálaszTörlésÜdv:
T.I.